Spontán erjedés, héjon áztatás, chardonnay-dominancia, magas, de szuper savak. Második évjáratát mutatta be nekünk az etyeki Szépvölgyön ÁT pince egyik tulajdonosa, Imre Ádám, aki a családi kötődés miatt a Kex zenekar Zöld sárga daláról elnevezett borukat is megmutatta.
Az etyeki borvidéken sorra bukkannak fel olyan apró pincészetek, amelyek egyedi, kis palackszámú boraikkal szeretnék meghódítani a budapesti borbárok közönségét. Ilyen pincészetnek indult a Szépvölgyön ÁT is, amely a Borrajongó egy részletes tavalyi beszámolója szerint 2012 óta gazdálkodik az etyeki borvidéken, és gyakorlatilag a 2013-as boraival debütált. A mostani a második évjáratuk, és van bőven tervük a jövőre: a kezdeti 0,4 hektárból egy év múlva már 3,5 hektár lesz, ha minden jól megy. A Palotanegyed szívében, a Mikszáth téren lévő Lumen Kávézóban mutatta be egy kisebb társaságnak 2014-es borait a Szépvölgyön ÁT pince egyik tulajdonosa, Imre Ádám.
*
A 2014-es sauvignon blanc nyitotta a sort. Erős, klasszikus, fajtajelleges, a Loire-menti sauvignon blanc-okra emlékeztető illat fogadott. Imre Ádám elmondta, a pince borai spontán erjednek, és többnyire egy kis tápsót is kapnak. Itt most tettek egy próbát illatfokozó tápsó használatával, és hát mit mondjak: jót tett a bornak. A sauvignon blanc ötöde 300 literes másodtöltésű hordókban volt öt hónapon keresztül, a többi tartályban. A fát érezni bár, de nem okoz problémát, ahogyan a 8,2 g/l-es savtartalom sem, amit bár érezni, de csak frissebbé, ropogósabbá teszi a bort.
Hasonló stílusban készült a 2014-es szürkebarát, csak itt kisebb, 225 literes volt a hordó: fajtajelleges bor ez is, de a sauvignon blanc-hoz képest kevésbé aromagazdag. Picit vékony, de kóstolótársam szerint van benne egyfajta etyeki meszes mineralitás, valamint az évjáratra jellemző magas savak tartják ezt is rendesen.
Bogarak elmennek / röptükben zenélnek
A pince birtokbora vagy slágerterméke a 2014-es Zöldsárga: a Kex zenekar legendás, sokat feldolgozott számáról elnevezett házasítás ezúttal 35 százalékban sauvignon blanc-ból, 35 százalék szürkebarátból, 17 százalék chardonnay-ból és 13 százalék zöldvelteliniből áll. Az alapanyag tartályban és részben hordóban erjedt, ízben a chardonnay és a szürkebarát dominálja: picit még kénes, de testes, vajas bor.
A chardonnay-alapú házasítás után jött maga a chardonnay, vagyis a 2014-es kereklevelű. Bármennyire is kiábrándítóan hangzik, nem ősmagyar szőlőfajtáról van szó, hanem a chardonnay egyik magyar elnevezéséről, amit a pincészet a címkék tipográfiája miatt használ: a chardonnay szót elég nehéz két sorba tördelni, ezt viszont gond nélkül el lehet választani középen. A 2014-es savaknak köszönhetően filigrán bor, az Orbán-dűlőről készült vásárolt alapanyagból készült. Egy napig héjon áztatták, majd ötszáz literes hordóba került, ahol nyolc hónapig durvaseprőn érlelték.
Tölgyfának törzsében / hallgattam én őket
Hasonló volt a pincészet 2014-es zöldveltelinije is: vakon simán chardonnay-nak tippeltem volna, talán az ebben a mezőnyben kifejezetten lomhának tűnő 5,9 g/l-es savtartalom miatt. Héjon áztatták ezt a bort is, majd finomseprőn érlelték. Kóstolótársaim sósságot emlegettek, valamint egy vonzó egreses-barackos utóízt.
A végére egy forgalomba sajnos nem kerülő tétel érkezett: a Szépvölgyön ÁT már egészen sillerszerű 2014-es pinot noir rozéja áradó meggyes ízeivel és komoly beltartalmával azonnal rajongóvá tett. Igazi örömbor, csak sajnos 130 palacknál nincs több belőle.
A borokat a 2000-2500 forint körüli árszegmensbe lőtték be pinceáron. Megfoghatóak, kóstolhatóak és megvásárolhatóak például a Képzeld el borbárban.
A borásszal, aki jobban szereti szőlőművesnek hívni magát, először egy asztalnál beszélgettünk, utána felmentünk a világ tetejére, majd hogy ne érje szó a ház elejét, csak megittunk egy jó fröccsöt is.
z. Az etyeki Anonym Pince tulajdonosának a legfőbb ihletője az öt gyereke, és kitartóan hisz abban, hogy az Etyek–Budai borvidék kitörési pontja a csúcsminőségű pezsgőben van.
A gyarlóság mégoly impozáns tárházát felmutató NER az emberi térfogat határain belül működik. Ami szemben áll vele, annak viszont nincsenek tulajdonságai. Nem valamilyen, hanem semmilyen. Nem leírható. Üres. Győrffy Ákos írása.
Pontosan egy év telt el azóta, hogy majdnem megölték Donald Trumpot. Bár a nyomozás lezajlott, még mindig nagyon keveset lehet tudni a merénylő személyéről.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!